Francia Guyana – Párizs tengerentúli űrbázisa az őserdő peremén
A dél-amerikai kontinensen elterülő Francia Guyana ad otthont az anyaország űrbázisának, Kourou-nak. A magyarországnyi külbirtok emellett arról híres, hogy a világon itt a legnagyobb a biológiai sokszínűség.
Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy errefelé sem az őslakos indiánok, sem a későbbi civilizációk nem irtották az amazóniai őserdőt, és nem okozták egyetlen faj kipusztulását sem. A 84 ezer négyzetkilométer 94 százalékát őserdő borítja, ez határozza meg az itt élők életét.
Madárfajból mintegy 700 él itt, ugyanannyi, mint egész Európában. Denevérből száz faj egyedei repkednek, a pillangók és a békák itt a legszínesebbek. A folyókban több mint ötszáz halfaj, az őserdőben közel hatezer növényfaj figyelhető meg. Ezen a partvidéken lehet találkozni a világ legnagyobb, 2 méter hosszú és 600 kilogramm súlyú úgynevezett Luth-óriásteknőseivel. A medúzákért a kanadai partokig is elvándorló teknősök ugyanis kizárólag Guyanában szaporodnak, április és június között éjszakánként a part menti homokban rakják le a tojásaikat.
Franciaország dél-amerikai megyéje területének csaknem egyharmada természetvédelmi terület, amelynek megóvását 75 százalékban brüsszeli támogatásokból fedezik az őslakos indiánok vadászó-halászó életmódjának tiszteletben tartása mellett. A helybeliek fegyvertartási engedély nélkül, szabadon vadászhatnak, az idegeneknek viszont a védett területeken ez szigorúan tilos. Guyana a felzárkózó kelet-európai országok mellett az Európai Unió egyik legtöbb támogatást élvező régiója.
Franciaország más tengerentúli megyéivel és a környező dél-amerikai országokkal ellentétben errefelé nincsenek part menti üdülőfaluk és luxusszállók. Összesen ezer hotelszoba áll rendelkezésre, de azok a legmagasabb európai színvonalat nyújtják. Az évi alig 100 ezer turista negyven százaléka a kourou-i űrközpontba érkezik hivatalos útra, és azt követően eltölt néhány napot a megyében. Többségük (95 százalék) francia, a többiek elsősorban németek, svájciak és belgák, akik az őserdő miatt rajonganak Guyanáért.
Az európai űrkutatás csúcstechnológiájú fellegvárától induló kiváló minőségű utakon alig néhány kilométernyi autózás után elég egy motorral felszerelt facsónakba átülni, és az Amazonas valamelyik mellékfolyóján fél óra alatt az őserdő közepén találja magát az ember, ahol az az érzése, hogy őelőtte még senki nem járt az érintetlen természetben.
Remblier-Putnoki Stella, az űrközpont egyetlen magyar munkatársa öt éve él Francia Guyanában. Őt a szúnyoginvázió és a 28-30 fokos állandó meleg sem zavarja, bár a 90 százalékos páratartalom és a trópusi napsütés ugyancsak igénybe veszi a szervezetet. Szerinte nincs nagyobb élmény, mint az Egyenlítő mentén reggel 7-kor a nappal együtt kelni, és este 7 körül a naplementében gyönyörködni. Leginkább azonban a helybeliek kedvessége és nyíltsága miatt érzi magát otthon a legszegényebb francia megyében, ahol a fogyasztói társadalom kevésbé van jelen, és az emberi értékek sokkal inkább meghatározóak, mint Franciaország európai részén.
A miskolci születésű lánynak beilleszkedési problémája sohasem volt. A világ egyik legritkábban lakott vidékén az alig 240 ezer fős társadalom ugyanis olyannyira kevert és színes, mint egy európai vagy amerikai metropolisban. Stella a közösségi oldalakon Francia Guyanában szolgálatot teljesítő magyar idegenlégiósokra is talált, időnkét együtt főz velük székelykáposztát vagy pogácsát sütnek az őserdő mélyén.
Az őslakos amerind (indián) törzsek néhány ezer tagja a társadalomtól elkülönülve a folyók mentén kialakított falvaikban él. Kihalásukat semmi nem fenyegeti, a különélés biztosításával elsősorban ősi szokásaikat védi Franciaország. Többségben vannak a gyarmatosító európaiak által Afrikából behurcolt fekete bőrű rabszolgák leszármazottai, a kreolok, ők teszik ki a guyanaiak mintegy negyven százalékát.
Az 1848-as rabszolga-felszabadítást követően a francia kormány száz éven át fegyenctelepként használta a területet. Guyana az volt a franciáknak, ami Ausztrália a briteknek. A parthoz közeli Ördög-szigeten kívül – amelyet Henri Charriere Pillangó című regénye és az abból készült film tett világhírűvé – a mintegy harminc őserdei fegyenctelepen kegyetlen körülmények között fogva tartott 90 ezer fehér bőrű elítéltnek alig 10 százaléka élte meg a szabadulást. Ők azután a közben kialakult fekete bőrű burzsoáziának dolgoztak. A többiek belehaltak a kényszermunkába, a kínzásokba vagy a pusztító járványokba (sárgaláz, malária). Valamennyien megfordultak a jelenlegi suriname-i határ mentén található Saint Laurent településen kialakított elosztótáborban, ahova hajón érkeztek az elítéltek Európából. Többek között az árulással vádolt, antiszemita indíttatású perben ártatlanul elítélt Alfred Dreyfus is. Az egykori büntetőtáborok jelentős része eredeti formájában megtekinthető.
Talán a szomorú történelmi múlt miatt sem tapasztalhatók itt a lakosság mintegy húsz százalékát kitevő fehérekkel szemben olyan ellenérzések, mint más egykori francia gyarmatokon. Manapság pedig a keveredés teljesen mindennapos és elfogadott a különböző származásúak között. A közelmúltban kínaiak is letelepedtek itt, s légkondicionált boltokban kínálják portékáikat. A 70-es években Franciaország idemenekítette volt ázsiai gyarmatáról, Indokínából, a hmongok egy részét, akiket a függetlenné vált Vietnamban és Laoszban üldöztek. Ők pedig magukkal hozták az ázsiai agrárgazdálkodást. Teljes falvak élnek déligyümölcsök termeléséből, piacaik hamisítatlan ázsiai hangulat árasztanak.
Az árak viszont e dél-amerikai francia megyében átlagosan 30 százalékkal magasabbak, mint Párizsban. Az élelmiszerek jelentős részét és minden egyéb árucikket ugyanis Franciaország európai részéről szállítják a tengerentúli megyébe.
Par Katalin VENCZEL